TAVASZI LÉLEKZETEK
Péter Erika
Tavaszi duett
Tavasz ölel kettőnket lágyan
a csipkemintás fák alatt.
Nemet mondtunk egyben-másban,
de kezem kezedben maradt.
Viszlek magammal rügyről rügyre
varázsra várni, kerten át,
félelmünk magunk alá gyűrve
szólni – Ne félj, nincs vége már! –
Bölcsőket ringató szélanya
maggal tűzdeli a tájat,
halljuk zeng a tücsök dala,
s halálunk, leheletnyit várhat.
És ha egyszer elszakad az élet,
s tél kocog az ősz után,
fogd kezem, hogy úgy ragyogjak,
mint egykor a nász után.
Péter Erika
Egy tavaszi vadvirághoz
Ott voltam hol megszülettél,
tavasz vadvirága lettél,
széttárt karú nyárfák ága
bizsergett míg jöttöd várta.
Veled küzdött fény és árnyék,
hogy mint part s víz különváljék,
fogócskáztak körbe-körbe
s összenőttek mindörökre.
Szél ringatja apró szirmod,
fellebbenti minden titkod,
madárka dalol az ágon,
s kinyílt az én vadvirágom.
Katt. a linkre a meghallgatáshoz!
https://www.youtube.com/watch?v=9MR1wFNQFxA
Előadja: Komlóssy Kata és a Hetvenszer Hétszer Bocsánat
Péter Erika
Tavaszi nyitány
Letörött a fagy kék körme,
a fény meleget hint a földre.
Tavaszodik, olvad a zagyva kotyvalék,
tócsatavacskákban csónakázik a jég.
Megitta a jeget a nap,
időn, s időkön túl vártalak.
Lüktető arcodra hó hullott, lenyaltam,
vacogott a vérem, borzongni akartam.
Fellobbant a szerelmi láng,
hajad havába font glóriád
úgy ragyog, mint gyémánt, kecses kandeláber,
forrong, mint az arany tavaszéji kráter.
Pattognak a tavasz-szavak,
patak kövébe gally akad,
szembeszaladnak a szerelmes nyárfák,
a szűz fűzágak próbálják a pártát,
s nászra készülődnek a megkócolt bokrok;
szél küld szoknyájukra friss fuvallat-fodrot.
Az örökzöld fenyő bölcsőt ringatni kész,
ágait kinyújtja, mint az anyai kéz.
Péter Erika
Tavaszi transzformáció
Rég-volt szép tavaszom,
ó, de szerettelek,
kapaszkodás nélkül
futottam feléd.
Ma már biztonságos
korlátba fogódzva,
kerülő utakon
döcögök eléd.
Péter Erika
A természet menyasszonya
Bimbót bontottál, mint barackfavirág,
kabátomba rejtlek, hogy meg ne fázz,
csupa láz az arcod, föléd fonom testem,
virágpaplan borít minden tavasz-esten.
*
Almát eszünk, s eldobjuk a magvakat,
évek múltán földben almafa fakad,
ágaira felmásznak a gyerekek,
árnyékába bújnak a szerelmesek.
Péter Erika
Öröm
Végre itt a tavaszillat,
a tócsák színe is tinis,
tavaszi virágot ringat,
s napfényt riszál április.
Csábít a messzi varázsa,
újul, s kizöldül hitem,
testem táncra kél a vágyban.
Nem kell most a rekviem!
Péter Erika
Tavaszi szomjúság
Szorgos esőcseppek oltják
hó nélküli telünk szomját,
sártól mocskos cipősarkak
koppannak a köveken.
Öngyilkos kis cseppek hullnak,
betonsírba belefúlnak.
Feslett kesztyű párja nélkül
sír a koszos fövenyen.
Nedves lett a rügyek orra,
te szomjas az igaz szóra,
s olykor szóvirágot locsolsz,
hogy dalod ékesebb legyen.
Ha nem lennél
Ki mondaná ki
az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?
*
Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka
ha nem lennél,
belefulladnék magamba.
Itt hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ
(Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )