TAVASZI LÉLEKZETEK
Péter Erika
Tavasz leszek
Holnap
egyetlen napig
tavasz leszek,
az utcán kamaszként
szökkenek,
barackvirág-szirmaim
kibontom
s napkobakú pitypangként
virítok árkok ölén
illatos orgonasövény
leszek
vagy melletted repdeső
madárrá változom
s ágat, szalmaszálat gyűjtve
fészket építek
a majd-szerelemnek.
Illusztráció: Kelebi Kiss István
Péter Erika
Tavaszi nyitány
Letörött a fagy kék körme,
a fény meleget hint a földre.
Tavaszodik: olvad
a zagyva kotyvalék,
tócsatavacskákban
csónakázik a jég.
Megitta a jeget a nap,
időn s időkön túl vártalak,
lüktető arcodra hó hullott - lenyaltam -,
vacogott a vérem, borzongni akartam.
Fellobbant a szerelmi láng,
hajad havába font glóriád
ragyog, mint a gyémánt.
S míg pattognak a tavasz-szavak,
patak kövébe gally akad,
szembeszaladnak a szerelmes nyárfák,
a szűz fűzágak próbálják a pártát,
nászra készülődnek a megkócolt bokrok,
szél küld szoknyájukra friss fuvallat-fodrot.
Az örökzöld fenyő bölcsőt ringatni kész,
ágait kinyújtja, akár az anyakéz.
Illusztráció:Kelebi Kiss István
Péter Erika
Elszöktek a hintalovak
Örökké ugyanúgy,
tízpercenként körbe
– műanyagpatáink
nem érnek betont –,
szédülni kívánók
kígyólánca görbe
s a pénztárnál mindenki
szerezne zsetont.
Kik hátunkon ültek,
örökre elhagytak,
idegenek jönnek
kolompjuk már cseng ,
aranyozott tükrök
hullámvasutaznak
s mi kábultan lessük
mi van odalenn?
Hiába ügettünk,
köröztünk a hintán,
egymás között semmit
nem csökkent a táv,
visszaszökünk újra
a döcögő földre,
hogy kordon nélkül
nézzük: szédült a világ!
Illusztráció: Kelebi Kiss István
Péter Erika
Ölelésre vágyva
Csillagláncon
függ a Hold,
szemhéját félig lehunyja,
tapogatózom, mint a vak,
saját hátam mögé bújva.
Száz éve élek már
bezárva,
lassan lélegző, tompa aggyal,
a szél ágat tűz magába,
arcátlanul kacag rajtam.
Száz éve élek már
bezárva,
préselt virág lett az arcom,
testem segítségért kiált,
fájdalmamat betapasztom.
Száz éve élek már
bezárva,
közben csontig rág az éhség,
csillagok karolják egymást,
rám csak árny ragasztja léptét.
Tétova lélekkel
tekintek az égre,
nézem a fák hajszálereit,
a szélben az ágak
összekapaszkodnak,
ölelésre vágyom magam is.
Kelebi Kiss István illusztrációja
Péter Erika
Múlandóság
Elmúlt.
A pillanat-szőlőfürt
markomból szétgurult,
lehulltak a pálmalevelek,
kopik a part arabeszkkel
körülrajzolt lapja,
lassul a Hold tánca a vízen,
fárasztanak már
az ál-látvány csodák.
Eliramlott a perc
mit nem tudtam
karanténba zárni.
Kelebi Kiss István illusztrációja
Péter Erika
Futómadár
(Születésnapomra)
Hallom, ahogy halad
az idő. Felsebzi a lábam
az elfáradt cipő.
Futok. Hervadt hajam
fodrozza a szél. Röpül, s megelőz
egy száraz falevél.
Rohanok. Csüng rajtam
a bánat. A vadóc vadhajtások
szaggatják ruhámat.
Ezüst harmat hullik,
alkonyul. A futómadár szeme
homályba borul.
Állok. Csak az idő
siet. A távolban a végtelen
és egy csillagsziget.
Illusztráció: Kelebi Kiss istván
A Kopogtató versemet Csórics Balázs adja elő.
Katt. a linkre!
Péter Erika
Ha nem lennél
Ki mondaná ki
az elakadt szavakat,
ki űzné el tőlem
a bennem lakó árnyakat,
hangom dallammá
hogy állna össze,
és mikor álmodni kell,
az ében éjszakában
ki lesz, aki betakar,
s ki igazítja meg
a gyűrött lepedőt?
*
Ha nem lennél,
összekuporodnék,
akár egy bogár,
mert rövid a reggel
és hosszú a paplanba
burkolt éjszaka
ha nem lennél,
belefulladnék magamba.
Itt hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=19M6WBUMOCQ
(Verseimet elmondja: Kováts Péter, azaz Skorpió )